PIROS-FEHÉR-ZÖLD Alapítvány logo

A Piros Fehér Zöld Alapítvány 2013 novemberében alakult, célja a mindenkori magyar értékek és hagyományok ápolása, őrzése, a magyarságtudat és összetartozás erősítése. Fontosnak tartjuk az egészséges életmódot népszerűsíteni, egészségmegőrző tevékenységeket támogatni, szervezni és azokban hatékonyan részt venni. A természetközeli és egészséges életmódot elősegítő szabadidős és tömegsportok támogatásával szeretnénk hozzájárulni a közösségtudat erősítéséhez, ebben aktív szerepvállalással kívánunk részt venni és példaként szolgálni mások számára. Az Alapítványunk kiemelt figyelmet fordít az összefogásra, összetartozásra, melynek erejével olyan ügyek és események is előtérbe kerülhetnek, amelyek nem kapnak kellő odafigyelést. A neve, a Piros-Fehér-Zöld is a sokoldalúságot tükrözi. A piros, vagyis az erő színe jelképezi, hogy bármit meg tudunk valósítani. A fehér, azaz a hűség szimbóluma azt jelenti, hogy fontos a magyarság ápolása, a kultúra őrzése. A zöld pedig azt a reményt mutatja, hogy amit tenni akarunk másokért, az sikeres és emlékezetes lesz.

Az Alapítvány kuratóriumának elnöke Szita János, aki mindig is élen járt, ha valamilyen nemes ügy mellé kellett állni, ha figyelmet kellett irányítani egy problémára, eseményre. Az alapítvány létrejötte előtt is kiemelkedő közösségi munkát végzett, 2013 tavaszán egy 550 kilométeres futással hívta fel a figyelmet társával együtt hazánk, illetve megyénk II. világháborús áldozataira. Lassan másfél éve viszont mindezt az Alapítvány keretein belül teszi ezt, lelkes segítők támogatásával.

Kiemelt Stratégiai Partnerünk:
 
TESCO Kaposvár
 
KAPOSVÁR
 
 
Támogatóink:
 

GLOBAL HUMAN CENTERLONDON PUBPWEB-DESIGN weboldal - webáruház készítés és reklámozásGYŐRI KFT.PAMACS állat és eledelCAFE SASA ESZPRESSZÓKAPOS TVHANGÁSZ PRODUKCIÓSPEEDING KFT.EMBLÉMÁZÁSINTERSPORTPIL-LA BT. GYORSNYOMDA1. MAGYAR CUKOR MANUFAKTÚRA KFT.MCDONALD’SNAGY-I BT. GUMISZERVÍZ


A támogatók közt a helyem >>

Kövess minket a Facebook-on

PIROS-FEHÉR-ZÖLD Alapítvány

Számlaszám belföldi utaláshoz:

Otp 11743002-20201791

Számlaszám külföldi utaláshoz:

OTP Bank SWIFT azonosítója (BIC): OTPVHUHB

IBAN elektronikus forma: :

HU59117430022020179100000000

IBAN nyomtatott forma:

HU59 1174 3002 2020 1791 0000 0000

PayPal:
 

 

Adószám:

18517879-1-14

Székhely:

7400 Kaposvár Füredi u. 1.

Kapcsolat

"Fogadj Örökbe Egy Kórtermet"
 
Örökbefogadók:
 

TESCO - KAPOSVÁR1. MAGYAR CUKOR MANUFAKTÚRA KFT. REPUBLIC ZENEKARGYŐRI KFT.MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG SOMOGY MEGYEI IGAZGATÓSÁGAÉPÍTŐIPARI, FAIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUMKAPOSÚJLAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATAROXÍNHÁZMH 64. BOCONÁDI SZABÓ JÓZSEF LOGISZTIKAI EZRED - KAPOSVÁROBI - KAPOSVÁRSIMON JÁNOS - KAPOSVÁRVADVIRÁG ALAPÍTVÁNY KAPOSVÁRANDA FESTÉKHÁZ KAPOSVÁR PWEB-DESIGN SZABÓ CSISZÁR LÍVIA MOSOLYGÓ KÓRHÁZ ALAPÍTVÁNY


További részletek >>